Természetes építőanyagok szabályozása, különös tekintettel a vályog építési anyagokra és technológiákra

TERMÉSZETES ÉPÍTŐANYAGOK SZABÁLYOZÁSA, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁLYOG ÉPÍTÉSI ANYAGOKRA ÉS TECHNOLÓGIÁKRA

Bihari Ádám1, Medgyasszay Péter2, Medvey Boldizsár3

1 okl. építészmérnök, Hagyományos Házépítő Kft, Nagyapám Háza projektkoordinátor,
2 okl. építészmérnök, PhD, Belső Udvar 2008 Építész, Kutató és Szakértő Kft.
3 okl. építészmérnök, BME Épületszerkezettani Tanszék, corresponding author

MEGJELENT: METSZET 2018/6/november/december 84-91.

A környezeti fenntarthatóság miatt kiemelten kezelendő természetes építési anyagok építésjogi szabályozása sokat javult az elmúlt években Magyarországon, de még mindig vannak fejlesztésre szoruló területek. A cikk bemutatja a jelenlegi hazai szabályozást, valamint a hazai és nemzetközi előzményeket. Azonosítja a vályog építőanyagokat és technológiákat érintő legfontosabb szabályozási hiányosságokat és nemzetközi előképek alapján javaslatokat fogalmaz meg a jogi szabályozás fejlesztésére.

I. A téma aktualitása, hazai és nemzetközi kontextus

A természetes alapanyagokból készülő épületszerkezetek és épületek pozitív tulajdonságai – pára- és hőgazdálkodó képesség, alacsony beépített energiatartalom, használati élettartam utáni természetes lebomlás – közismertek [11; 12; 17; 23] Ennek megfelelően egyre több építtető dönt ilyen alapanyagok használata mellett. (1. ábra) Ezt az igényt felismerve több hazai építőipari szolgáltató elsajátította a természetes építési anyagok használatát és arculatának meghatározó elemévé tette. Ilyen építészirodák többek közöt a Belső Udvar 2008 Építész, Kutató és Szakértő Kft. [4], a Környezet és Energiatuda-tos Építészeti Stúdió [13], illetve Kozma Zsuzsanna építész. Kivitelezői oldalról Bíró Árpád és Gáspár János vályogos kézműves mesterek munkája, valamint a Vályogház és Kemence Kft. mérvadóak. Ezenkívül szakmai csoportok és rendezvények is színre léptek, mint a Magyar Szalmaépítők Egyesülete, a Sárkollektíva Egyesület [24], a “Nagyapám Háza” program [19], az Energia és Környezet Alapítvány, az ÖKO HOME EXPO, vagy a REGIO EARTH Fesztivál, melyek hiánypótló módon foglalkoznak a hagyományos, illetve természetes anyagokat alkalmazó építési technológiák oktatásával, kutatásával és népszerűsítésével.
Napjaink termékközpontú, apró részletekig szabványosított, ipari termelésre beállt építőipari struktúrájában azonban nehezen pozicionálhatóak a természetes építőanyagok. A katalógusokból kiválasztott, viszont esetenként több ezer kilométert utaztatott, rendkívül magas beépített energiatartalommal és káros anyag tartalommal készült, nehezen lebomló építőanyagok mellett az építési beruházások jelentős részében fel sem merül a természetes építőanyagok és a hozzájuk tartozó hagyományos építési technikák alkalmazása. A cikk bemutatja, hogy erre a jelenségre milyen hatással van a szabályozási környezet.

1. ábra: Kortárs lakóépület rakott falakkal [fotó: Bihari Ádám]

Maga a földépítés egyidős az emberiséggel. A vernakuláris építészet egyik legfontosabb alapjellemzője a hozzáférhető, helyben fellelhető anyaghasználat. Kezdetekben a földépítést is alapvetően saját célra épített épületekben alkalmazták, ahol a minőségbiztosítás kérdése kevésbé volt kardinális. A civilizációs fejlődés és ezáltal az építés iparosodása nyomán jelent csak meg a szabályozás szükségessége. Hammurapi törvényoszlopán olvashatjuk:

„Ha az építész házat épít valakinek, de munkáját nem jól végzi, úgy hogy a ház fala bedől, az építőmester saját pénzén köteles a kérdéses falat szolidan felépíteni.” [28]

A nemzetközi és hazai építésszabályozás sokáig nem foglalkozott a természetes építőanyagokkal. Az építőipari termékek megjelenésével egyre inkább idejétmúltnak, korszerűtlennek hatottak. A II. világháború után, a háborús károk és anyagi korlátok miatt Kelet-Németországban merült fel az igény a vályogépítés tömeges alkalmazására. A megfelelő építési minőség garantálására 1951-ben a Német Szabványosítási Hivatal DIN 18951 számon a vályogépítés, és kivitelezés; DIN 18956 számon a vakolatok; valamint DIN 1169 számon a vályoghabarcsok készítésére vonatkozóan adott ki szabványt. Az említett dokumentumokat azonban 1971-ben, mint idejétmúlt szabványokat, hatályon kívül helyezték. Az energiaválság után az 1980-as éveket követően Németországban megfogalmazódott az igény új vályogépítési szabályozás kidolgozására, aminek hatására szakmai szervezetek 1998-ben kidolgozták a Lehmbau Regeln című szabályozást [9]. A szabályozás felkerült a Berlini Építéstechnológiai Intézet technikai szabályokat összesítő listájára, ezzel a szövetségi tartományokban építésjogilag javasolt státuszt kapott. A szabályozást a két szintnél nem magasabb, maximum 7 méter építménymagasságú, legfeljebb két egységet magába foglaló lakóegységekre alkalmazták. Továbblépést jelentett, hogy a Német Szabványügyi Intézet 2011-ben szabványalkotási folyamatot indított, melynek eredményeként 2013 végére megjelentek az előregyártott vályog falazóelemekre, vakolatokra és habarcsra vonatkozó szabványok [6; 7; 8]. A 2011-ben megjelent 305/2011/EU rendelet, vagy röviden Építési Termék Rendelet – CPR [2] adta lehetőségekkel élve ezzel a vályogépítés egy jelentős szegmense „szabályozott építési termék” kategóriába került. A német nemzeti szabvány kellő hivatkozási alap nemzeti szinten teljesítmény nyilatkozattal rendelkező termék definiálására. [14]

A hazai szabályozás 1997-ig nem foglalkozott részletesen a vályogépítés kérdésével. Az addig érvényben lévő OÉSZ 99. § (4) bekezdése szerint maximum egyszintes épületeket, minimum 45 cm szélességű falakkal lehetett vályogból építeni. Az ekkor életbe lépő OTÉK már nem taglalja külön említve a vályogépületek kérdését. A föld- és vályogfalakra ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint az egyéb falazott szerkezetekre. Lényeges változást hozott a 89/106/EGK vagy csak Építési Termék Irányelv (CPD) hazai adaptációja. Az EU jogharmonizációval életbe lépett 3/2003 (I. 25) BM-GKM-KvVM együttes rendelet úgynevezett műszaki specifikáció jóváhagyásához (pl. ÉME igazolás) kötötte bármely építési termék betervezhetőségét és beépíthetőségét. Ez nagyon megnehezítette kis mennyiségben gyártott építési anyagok – így számos természetes építési anyag – beépíthetőségét, mivel ugyanolyan nagy költségű vizsgálatokat írt elő, mint a tömeggyártásban előállított termékek esetén. A kis mennyiség miatt az előírt vizsgálatok elvégzését nagyon kevés vállalkozás engedhette meg magának. A vályogépítés építésjogi értelemben gyakorlatilag a “tűrt” kategóriából a “tiltott” kategóriába került. A szabályozás abszurditását felismerve és a tisztább jogszabályi környezet megteremtése érdekében 2012-ben két természetes építési anyagra, a vályog és szalma építőanyagokra előszabványokat jelentetett meg a Magyar Szabványügyi Testület (MSZE 3576-1/2). A szabványra való hivatkozással lehetővé vált gyártmányok terméktulajdonságának „Szállítói megfelelőségi nyilatkozattal” történő definiálása, amit a gyártó akár minősítő intézet bevonása nélkül, lényegesen alacsonyabb költséggel is elvégeztethetett. [14]

II. A magyar szabályozás és gyakorlat napjainkban

Jelenleg az alábbi jogszabályok definiálják a természetes építőanyagok használatának alapvető kereteit:
1. Az Európai Parlament és a Tanács 305/2011/EU rendelete [2],
2. a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet [1],
3. 1997. évi LXXVIII. törvény [10],
4. a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) [22].
Az Európai Parlament és a Tanács 305/2011 EU Rendelete az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról új szempontot fogalmaz meg:

„I. melléklet, 7. A természeti erőforrások fenntartható használata
Az építményeket úgy kell megtervezni, kivitelezni és lebontani, hogy biztosított legyen a természeti erőforrások fenntartható használata, és biztosítva legyenek különösen a következők:
a) az építmények, a felhasznált anyagok és részek bontás után újrafelhasználhatók vagy újrahasznosíthatók;

b) az építmények tartósak;
c) az építményekben környezetbarát nyersanyagokat és másodlagos nyersanyagokat használnak.” [2]

A környezeti fenntarthatóság követelményei tehát minden építőanyagokra érvényesek. A követelményeket kielégítő megoldások keresése felértékeli a természetes anyagok használatát és az újrahasznosítást, valamint a bontott építőanyagok alkalmazását. A természetes építőanyagok a korábbi “tűrt” kategóriából a “támogatott” kategóriába kerültek át. A fent nevezett EU jogszabályban megfogalmazott értékváltás az OTÉK 50. §-ba beépülve megjelenik a hazai szabályozásban is.

“(3) * Az építménynek meg kell felelnie a rendeltetési célja szerint
a) az állékonyság és a mechanikai szilárdság,
b) a tűzbiztonság,
c) a higiénia, az egészség- és a környezetvédelem,
d) a biztonságos használat és akadálymentesség,
e) a zaj és rezgés elleni védelem,
f) az energiatakarékosság és hővédelem,
g) az élet- és vagyonvédelem, valamint
h) a természeti erőforrások fenntartható használata
alapvető követelményeinek, és a tervezési programban részletezett elvárásoknak.” [22]

A fenntarthatósági szempontok jogszabályi hangsúlyozása okán immáron alapvetően kedvező a természetes építőanyagok megítélése. Ezek beépíthetősége, betervezhetősége során fontos a megfelelő fogalomhasználat.
• Az építési termék definíciója 305/2011 EU Rend. I.2.1.: „bármely olyan termék vagy készlet, amelyet azért állítottak elő és hoztak forgalomba, hogy építményekbe vagy építmények részeibe állandó jelleggel beépítsék, és amelynek teljesítménye befolyásolja az építménynek az építményekkel kapcsolatos alapvető követelmények tekintetében nyújtott teljesítményét.” [2]
• A hagyományos vagy természetes építési termék definíciója 275/2013 Rend. 2.§ 11.: „ismert és gyakorolt hagyományos eljárással előállított, az előállítás körzetében helyi felhasználásra szánt, fa, terméskő, föld, agyag, vályog, nád, szalma és más természetes vagy növényi anyagok és az ezekből jellemzően nem sorozatban gyártott építési termékek.” [1]

Az építési folyamaton belül két különböző szinten kell tovább vizsgálnunk az eljárási szabályokat:
• megfelelő tulajdonságú termékek kiválasztása (a tervezés szintjén).
• beépítésre kerülő termékek megfelelőségének igazolása (a kivitelezés szintjén).

II.1. Megfelelő tulajdonságú termékek kiválasztása

Az elvárt teljesítményadatú építési termékek kiválasztása a tervező kötelessége 275/2013 Rend. 3. § (1) és (4) bekezdése:
3. § (1) Az építési termék akkor teljesíti az Étv. 41. § (1) bekezdésében foglalt követelményeket, ha
a) a tervező az építészeti-műszaki dokumentációban a 4. § (1) bekezdésében felsoroltak szerint állapítja meg a beépítendő építési termékek alapvető jellemzői tekintetében azok elvárt teljesítményét, és
b) a beépítés során a tervező előírásai mellett, figyelembe veszik az építési termék gyártójának a termék teljesítményére vonatkozó nyilatkozatát és a tárolására, szállítására, beépítésére vonatkozó előírásait is.” [1]
„3. § (4) Ahol jogszabály olyan épületszerkezettel szemben állapít meg követelményt, amely önmagában nem egy építési termék vagy nem egy készlet elemeinek összeszerelésével jön létre, hanem több építési termékből, az építési helyszínen, az építési tevékenység során keletkezik, akkor a követelmény teljesítését a tervező az építészeti-műszaki dokumentációban az adott szakterület műszaki előírásai szerint igazolja.” [1]

II.2. Beépítésre kerülő termékek megfelelőségének igazolása

Egy természetes építési termék/technológia megfelelőségének igazolására a beépítése során alapvetően három lehetőség van:
I. Európai műszaki engedéllyel (ETA) rendelkező termékként történő beépítés.
II. Nemzeti Műszaki Értékeléssel (NMÉ) rendelkező termékként történő beépítés.
III. Felelős műszaki vezető (FMV) által történő igazolással történő beépítés.
Az I. és II. típusú igazolás során a jellemzően nagyobb mennyiségben gyártott termékekről (pl. zsákos vályogvakolatok) teljesítmény nyilatkozat kerül kiállításra a gyártó és egy minősítő szervezet közreműködésével. A jóval egyszerűbb III. típusú megfelelőség csak speciális esetekben alkalmazható, amely eljárással a kisebb mennyiségben helyszínen előállított termékek beépítését szerette volna lehetővé tenni a jogalkotó (pl. helyszíni vályogvakolat).

7. § (1) Ha az építési termék egyedi, az építkezés helyszínén gyártott, vagy műemlék építménybe beépített, illetve bontott, hagyományos vagy természetes építési termék és a gyártó által önkéntesen kiadott teljesítménynyilatkozat nem áll rendelkezésre, az építési termék akkor építhető be, ha a beépítéséért felelős műszaki vezető az építési naplóban tett nyilatkozatával igazolja, hogy az építési termék tervezett beépítése megfelel az Étv. 41. §-ában foglaltaknak. Az igazoláshoz a felelős műszaki vezető szakértő, szakértői intézmény vagy akkreditált vizsgálólaboratórium közreműködését is igénybe veheti.” [1]
Az természetes építési anyagokra vonatkozó megfelelőség igazolás lehetséges folyamatát az 1. és a 2. táblázat foglalja össze [13]:

1. táblázat: ETA és NMÉ igazolásokkal rendelkező termékek beépítésének szereplői [1]

2. táblázat: FMV igazolásokkal rendelkező termékek beépítésének szereplői [1]

Érdemes továbbá tisztázni, hogy az építés helyszínén, a tényleges kivitelezési, szerelési munka során létrejövő végleges szerkezetek, illetve maga a kész építmény nem tartozik az építési termék fogalma alá. A kivitelezés folyamatáért és a kész épületért a felelős műszaki vezető felel. Az ő feladata, hogy az egyedi, hagyományos, természetes, bontott vagy műemléki épületbe beépített építési termék beépítése esetében azok elvárt műszaki teljesítményeknek való megfelelését az építési naplóban – az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerint – tett nyilatkozattal igazolja.
Fontos kiemelni, hogy az igazoláshoz szakértő, szakértői intézmény vagy akkreditált laboratórium bevonása nem minden esetben opcionális, 275/2013 7. § (3) értelmében a teherhordó szerkezetek esetében például kötelező.
“(3) Ha az építési termékre nem vonatkozik harmonizált európai szabvány és nem adtak ki európai műszaki értékelést és olyan építési termékkörbe tartozik, amelyre a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet V. melléklete szerinti 1+, 1 vagy 2+ rendszer alkalmazását írja elő az Európai Bizottság vonatkozó határozata, az (1) bekezdés szerinti mentesség akkor vehető igénybe, ha az igazoláshoz a felelős műszaki vezető szakértő, szakértői intézet vagy akkreditált vizsgáló laboratórium közreműködését dokumentáltan igénybe vette.” [1]

II.3. A jelenlegi szabályozás hiányosságai
A fentiekben felvázolt jogszabályi környezet egy viszonylag egyértelmű, tiszta helyzetet teremt, mely lehetővé teszi a természetes építőanyagok alkalmazását, ennek ellenére vannak nyitott kérdések.

1. Az üzemben gyártott vályog termékekre vonatkozó teljesítménynyilatkozat kiállításának folyamatát leegyszerűsítené, ha a gyártó maga is nyilatkozhatna terméke műszaki tulajdonságairól. Ilyen eljárást ismer a 305/2011 EU rendelet (V. melléklet 1.5 pont), illetve ismertek a jelenleg már érvényüket vesztett hazai szabványok (MSZE 3576-1/2).
Ennek hiánya azt eredményezi, hogy az országban jelenleg csak nagyobb építőanyag gyártók, jellemzően téglagyárak gyártanak forgalmazható vályog termékeket, a piacon kapható zsákos vályogvakolatok (2. ábra) többi része pedig jellemzően import áru. A vályog építőanyagok környezetterhelését jelentősen megnöveli, ha nem a felhasználás közvetlen környezetében készülnek. [15]

2. ábra: Korszerű vályogvakolat rétegei [fotó: Bihari Ádám]

2. A megfelelőség igazolás III. típusú kiállítása sok esetben túl nagy felelősséget hárít a felelős műszaki vezetőre, hiszen ő a kivitelező alkalmazásában áll, s így fennáll a veszélye annak, hogy a megfelelő ütemű kivitelezés érdekében nem megfelelő minőségű anyag vagy technológia kerül alkalmazásra. Ezen felül a jogszabályokban nincs megjelölve, hogy a megfelelőség megállapítására milyen vizsgálati módszereket lehetne vagy kellene alkalmaznia az egyes esetekben a felelős műszaki vezetőnek.
Így a felelős műszaki vezető kiállásán múlik, hogy egy feszítettebb kivitelezési ütemezés esetén rászánja-e a kellő időt a megfelelőség kellő vizsgálatára, (3. ábra) az optimális keverék megtalálására, vagy ezek mikéntjét illetően minden iránymutatás nélkül hagyja a kérdést.

3. ábra: Vertfal anyagú próbatest nyomószilárdsági vizsgálata [fotó: Bihari Ádám]

3. Nem állnak rendelkezésre a tartószerkezeti méretezést lehetővé tevő számítási szabványok és számszerű adatok. Az idő próbáját kiállt szerkezetek, mint például a monolit jellegű teherhordó vályogfalak (rakott fal, vertfal) alkalmazása különösen nehézkes (4. ábra), hiszen ezek méretezésére és megfelelőségének igazolására nem találunk jogszabályban definiált módot. A méretezés esetében hiányzik az alkalmazandó módszerek megjelölése, s a megfelelőség igazolása esetén az sincs definiálva, hogy a fal egy részét vagy egészét, illetve hol és milyen készültségi fázisban kellene vizsgálni.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy tervezett rakott fal vagy vertfal esetében sem a tervezők, sem az építést felügyelők, ellenőrzők kezében nincsen definiált eszköz, hogy azt méretezzék vagy a megfelelőségét igazolják.

4. ábra: Vertfal építés közben [fotó: Bihari Ádám]

III. Nemzetközi kitekintés, különös tekintettel a hazai hiányosságokra

Annak tükrében, hogy a földépítés valamilyen formájának a világ szinte minden táján van hagyománya, kevésnek tűnik azon helyek száma, ahol ezt ma aktívan gyakorolják, s talán még kevesebb azoké, ahol ezt a gyakorlatot a szabályozás is leköveti. Jellemzően ott van komolyabb szakirodalma és kialakult szabályozása, ahol az elmúlt évtizedekben valamilyen indokból reneszánszukat élték ezek a technológiák. Európán belül ilyen például Franciaország, Németország és Spanyolország. Az amerikai kontinensen Perut és az Egyesült Államokbeli Új-Mexikót lehet megemlíteni, rajtuk kívül Ausztrália és Új-Zéland mutathat fel figyelemreméltó eredményeket a területen. Az említett helyeken létezik szabvány [3; 6; 7; 8; 20; 21; 25; 26; 27] a földépítésre vonatkozóan, kivéve Spanyolországot és Ausztráliát, ahol csak irányelvek és egyéb normatív dokumentumok [16; 18; 29] nyújtanak támpontot a tervezők és kivitelezők, illetve a hatóságok számára. A hazai hiányosságok közül elsősorban a tartószerkezeti alkalmazást tartottuk fontosnak megvizsgálni nemzetközi összehasonlításban. A külföldi példákban ugyanis a létező szabványok, irányelvek nagyrészt választ adnak a hazai szabályozási környezettel kapcsolatban megnevezett hiányokra.
A tartószerkezeti kérdéseket tekintve az összes említett helyen működő szabályozás lehetővé teszi teherhordó vályog szerkezetek építését. Természetesen feltételekhez is kötik, mindegyiknél megjelenik nyomószilárdsági követelmény, illetve jellemzően az anyagösszetételre is megfogalmaznak mennyiségi vagy minőségi mutatókkal ellenőrizhető követelményt (pl. szemeloszlás, legnagyobb szemcseméret, szervesanyag tartalom, zsugorodás, stb.) [5]. Különösen figyelemreméltó az, hogy a magyarországinál sokkal aktívabb szeizmikus térségekben (mint Új-Zéland és Peru) is alkalmazzák teherhordó szerkezetként a különböző földfalakat.
A monolit földanyagú szerkezetek azonban már nem csak a hazai szabályozásból hiányoznak, a német és a francia szabványok is csak préselt földtéglákra vonatkoznak, a távolabbi példák közül a perui szabvány pedig csak vályogtéglákkal foglalkozik részletesen. A megismert szabványok közül azonban több foglalkozik a vertfal technikájával is, ezek közül figyelemre méltó tapasztalat gyűlt össze Új-Zélandon. (3. táblázat)

3. táblázat: A földfalakra vonatkozó nemzetközi kitekintés táblázatos összefoglalója

A hazai földépítés szabályozásában korábban megállapított főbb hiányosságokra tehát sok előremutató példát találunk külföldön, ezek jó előképek lehetnek, ha a jövőben a monolit földépítési technikák tartószerkezeti alkalmazását is integrálni szeretnénk a szabályozásba.

IV. A szabályozás fejlesztésének javasolt irányai

A jelenlegi szabályozást nagyban segíteni fogja a már elkészült, véglegesítés előtt álló “Vernakuláris építési módok: Vályog” című Építési Műszaki Irányelv (Irányelv). Az építőipar résztvevőit segítő Irányelvek létrehozásáról a 36/2016 (XII.29) MvM rendelet döntött. Az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft (ÉMI) és a Lechner Tudásközpont szervezésében mintegy 30 témában készültek az elmúlt években olyan szakanyagok, amelyek összefogják a vonatkozó szakirodalmi, szabvány és jogszabályi ismereteket, hatékony, gyakorlati segítséget adva az építtetőknek, kivitelezőknek és az építési igazgatás szereplőinek. Jelen cikk szerzői különböző szerepkörből ismerik az elfogadás előtt álló Vályog Irányelvet, amely egy dokumentumba foglalva választ fog adni a jelenlegi vályogépítés (új építés és felújítás) legtöbb kérdésére. Felmerültek azonban a különböző szintű egyeztetések során olyan, a mai gyakorlatban releváns építési szituációk, amelyekben a jelenlegi jogszabályi környezetet, így az Irányelv se tud teljesen jó építés-szabályozási megoldást kínálni. (Lásd még II. fejezet)
Fontos előrelépést jelentene, ha a vályog építési termékeket gyártók bizonyos esetekben tanúsító intézet bevonása nélkül is kiállíthatnának teljesítménynyilatkozatot saját termékükről. Természetesen kell megfelelő szakmai dokumentum, amelyben a releváns műszaki tulajdonságokat, vizsgálati módszereket definiálják. Ez a dokumentum lehet a megjelenés alatt álló Irányelv fejlesztése, vagy a 2012-ben kiadott MSZE 3576-1/2 szabványok aktualizálása és megjelentetése nem csak két évig érvényes előszabvány, hanem hosszabb ideig hatályos szabvány formájában. Az aktualizálás során a következő feladatok elvégzése szükséges:
1) a jogszabályi hivatkozások aktualizálása,
2) az alkalmazási területek pontosítása,
3) a teljesítménynyilatkozat kiadás módjának aktualizálása, rögzítése,
4) teljesítménynyilatkozat minták megfogalmazása.
Az említett szabványban lehetne definiálni, hogy a helyszínen gyártott, tartószerkezeti funkcióban használt elemek vizsgálatakor milyen vizsgálatokat, milyen szakértőt, vagy szakértő intézetet kell dokumentáltan igénybe venni, teljesítve a 275/2013 Rendelet 7. § (3) bekezdésének előírását.

A jelenlegi jogszabályi környezet szabta korlátokon túlmenően szükségesek tudományos-műszaki fejlesztések is, amivel a legkritikusabb, helyszínen gyártott monolit falak (pl. rakott fal, vert fal) is mérnöki módszerekkel tervezhetők lennének. A betontechnológia mintájára érdemes lenne olyan kísérletek és tudományos módszereken alapuló tervezési módszerek kidolgozása, amivel a keverési minták alapján lehetne meghatározni elkészült falszerkezetek teherbírási tulajdonságait. Az eredmények alapján újfajta szerkezetek építése is mérnökileg tervezhetővé válna. Addig, amíg ezek a tudományos-műszaki eredmények megszületnek, fontos lenne jogszabályban kimondani, hogy a történetileg bevált szerkezetek mely szituációban és miként alkalmazhatók (pl. földszintes, max. 5.00 m traktusmélységű teherhordó falak építhetők 45 cm vályogtégla, 50 cm vert fal, vagy 60 cm rakott fal technológiával).

Üdvözlendő lenne továbbá a nemzetközi példákhoz hasonlóan szakképzési formákat indítani, ahol a vályog- és természetes alapanyagú építésre vonatkozó gyakorlati ismeretek valamilyen igazolással is bizonyítottan átadásra kerülhetnek, ilyen módon minősített kivitelezők hálózata hozható létre.

V. Összegzés

A természetes építőanyagok vonatkozásában a jelenlegi építési szabályozás a legtöbb építési helyzetre kedvező, rendezett jogi keretet biztosít. Ez megnyugtató lehet mind a technológiák iránt érdeklődő építtetők, mind az ilyen építkezéseket ellenőrző hatóságok számára. A jelenlegi szabályozás azonban egyértelműsíthető, fejleszthető lenne, hogy számos, piaci igényt kielégítő szituációban jogilag megfelelő, jó minőségű szerkezetek és épületek valósulhassanak meg. A természetes építőanyagokkal foglalkozó tervezőknek, kivitelezőknek, kutatóknak, minősítő intézeteknek szakmai párbeszédet kellene folytatnia a nevezett hiányosságok és kérdések mentén, hogy azok mindenki számára megnyugtató előrelépéseket eredményeket hozzanak.
A hagyományos szerkezetek logikája alapján kialakult újfajta természetes anyagú szerkezetek megfelelőségének igazolására pedig a külföldi minták alapján előnyös lenne egy egyszerűsített teljesítménynyilatkozat kidolgozása, melyet szabványban vagy irányelvben meghatározott vizsgálati módszerek alapján állíthatna ki a természetes építési termék gyártója vagy a felelős műszaki vezető.
A jelenleg is biztosított kereteken túlmenően javasolható, hogy egyes funkciókra (pl. földszintes lakóépület) az idő próbáját már kiállt hagyományos szerkezeteket (pl. 60 cm vastag rakott fal) lehessen alkalmazni empirikus úton kialakult ökölszabályok betartása mellett, külön megfelelőségi vizsgálatok nélkül is. Az ilyen módon megvalósuló szerkezetek minőségét nagyban javítaná, ha speciális szaktudással rendelkező kivitelezők lennének elérhetők az építőipari piacon.
Az ilyen monolit földfalak tervezésére csak rövid távon tartjuk jó megoldásnak az említett ökölszabályok alkalmazását, hosszabb távon pedig szükségesnek látjuk kísérletek és tudományos alaposságú vizsgálatok támogatását, elvégzését, hogy azok alapján új, precíz tervezési és méretezési módszereket lehessen kidolgozni. Ilyen pontosabb tervezési eszközökkel lehetővé válna többek között a mai igényekhez jobban illeszkedő karcsúbb földfalak tervezése és építése is. (5. ábra)

5. ábra: Hagyományostól eltérő méretű, díszítő, páraszabályzó szerepben épített vertfal Feldkirchben [foto: Medgyasszay Péter]

A cikk a Metszet folyóirat 2018 november-decemberi számában megjelent cikk szó szerinti utánközlése.

SZERZŐK:
Bihari Ádám, okl. építészmérnök, Hagyományos Házépítő Kft, Nagyapám Háza projektkoordinátor,
Medgyasszay Péter, okl. építészmérnök, PhD, Belső Udvar 2008 Építész, Kutató és Szakértő Kft.
Medvey Boldizsár, okl. építészmérnök, BME Épületszerkezettani Tanszék, corresponding author

(Borító kép: Családi ház, Cserszegtomaj, építész: Rácz Tamás)

Irodalomjegyzék:

[1] 275/2013 (VII 16) Kormányrendelet az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól.
[2] 305/2011/EU: Az Európai Parlament és a Tanács 305/2011/EU rendelete (2011 március 9) az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről
[3] AFNOR XP P13-901, Compressed earth blocks for walls and partitions: definitions – Specifications – Test methods – Delivery acceptance conditions, AFNOR, Saint-Denis La Plaine Cedex, 2001.
[4] Belső Udvar Építész Kutató és Szakértő Iroda [tervezőiroda], hozzáférhető: <http://belsoudvar.hu/> [utolsó belépés: 2018-10-28]
[5] Delgado, M. Carmen Jiménez – Guerrero, Ignacio Cañas: The selection of soils for unstabilised earth building: A normative review, Construction and Building Materials, Vol 21 (2007), pp 237-251
[6] DIN 18945:2013-08, Lehmsteine – Begriffe, Anforderungen, Prüfverfahren, Beuth Verlag, Berlin, 2013.
[7] DIN 18946:2013-08, Lehmmauermörtel – Anforderungen und Prüfverfahren, Beuth Verlag, Berlin, 2013.
[8] DIN 18947:2013-08, Lehmputzmörtel – Begriffe, Anforderungen, Prüfverfahren, Beuth Verlag, Berlin, 2013.
[9] Dachverband Lehm e V: Lehmbau Regeln: Begriffe, Baustoffe, Bauteile, Vieweg+Teubner Verlag, Wiesbaden, 1999.
[10] ÉTV: 1997 évi LXXVIII törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
[11] Gallipoli, Domenico, et al: „A geotechnical perspective of raw earth building” Acta Geotechnica, Vol 12, Issue 3 (2017), pp 463-478
[12] Houben, Hugo – Guillaud, Hubert: Earth Construction: A comprehensive guide, Intermediate Technology Publications, London, 1994.
[13] Környezet és Energiatudatos Építészeti Stúdió [tervezőiroda], hozzáférhető: <http://www.energiatudatoshaz.hu/> [utolsó belépés: 2018-10-29]
[14] Medgyasszay Péter: „Vályogépítés: Építésügyi kérdések és kérdőjelek”, Országépítő, Vol 26, No 3 (2016), pp 38-43
[15] Meliá, Paco, et al: „Environmental impacts of natural and conventional building materials: a case study on earth plasters”, Journal of Cleaner Production, Vol 80 (2014), pp 179-186
[16] Middleton, George Frederick – Schneider, Lawrence Maxwell: Earth Wall Construction, CSIRO Division of Building, Construction and Engineering, North Ryde, 1992.
[17] Minke, Gernot: Building with Earth: Design and Technology of a Sustainable Architecture, Birkhäuser, Basel/Berlin/Boston, 2006.
[18] MOPT. Bases Para el Diseño y Construcción con Tapial, Centro de Publicaciones, Secretaría General Técnica, Ministerio de Obras Públicas y Transportes, Madrid, 1992.
[19] Nagyapám Háza Program, hozzáférhető: <http://www.falufejlesztesitarsasag.hu/nagyapam-haza.html> [utolsó belépés: 2018-10-29]
[20] NMAC 14-7-4 2003 New Mexico Earthen Building Materials Code. Santa Fé, NM: Construction Industries Division (CID) of the Regulation and Licensing Department, 2004.
[21] NTE E 0-80 Diseño y construcción con tierra reforzada, Reglamento Nacional de Construcciones, SENCICO, Lima, 2000.
[22] OTÉK: 253/1997 (XII 20) Kormányrendelet az Kft.zágos településrendezési és építési követelményekről
[23] Pacheco-Torgal, F – Jalali, Said: “Earth construction: Lessons from the past for the future eco-efficient construction”, Construction and Building Materials Vol 29 (2012), pp 512-519.
[24] Sárkollektíva [egyesület], hozzáférhető: <https://www.facebook.com/sarkollektiva/> [utolsó belépés: 2018-10-29]
[25] SNZ, New Zealand Standard 4297:1998. Engineering design of earth buildings, Standards New Zealand, Wellington 1998.
[26] SNZ, New Zealand Standard 4298:1998. Materials and workmanship for earth buildings, Standards New Zealand, Wellington 1998.
[27] SNZ, New Zealand Standard 4299:1998. Earth buildings not requiring specific design, Standards New Zealand, Wellington 1999.
[28] SZN: Hammurabi törvényei (Kmoskó Mihály ford), Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztálya, Kolozsvár, 1911.
[29] Walker, Peter – Standards Australia: HB 195: HB 195 The Australian earth building handbook, Standards Australia, Sydney, 2002.